Csetneki Sándor
  Túrabeszámoló a  
  Rockenbauer 130-ról  

  2016. augusztus 6-7.


Jubileumi túra;
1000 km Jeremcsuk Istivel


A zalai táj, Söjtör után, túl 50 km gyalogláson.

2016. augusztusának első hétvégéjén zsinórban 5. alkalommal teljesítettem a Rockenbaur Pál emlékúton Zalában teljesítménytúrát. Így idén ez már a második fontos "túra-jubileumom" volt, a májusi 10. Kinizsi Százasom után. A Rockenbauer 130 abból a szempontból is különleges és jubileumi volt, hogy Jeremcsuk István barátommal ezen a túrán léptük át az 1000. közös túrakilométerünket.


Isti rövid összefoglalója a facebookon.

(Három éve Kimmel Péter társaságában teljesítette a túrát Isti, az arról készült videó itt tekinthető meg.)

Hoppá, nem volt hőség!

Ez volt az első Rockenbauer 130-am, amin nem volt hőség. Úgy emlékszem, eddig talán kétszer is kifejezetten hőségriadó volt a túra hétvégéjén. Ezzel szemben most a Rocki előtti estén és éjszakán szakadt az eső, így szombaton a sárral kellett megküzdeni (a túra során már nem esett szerencsére). Vasárnap viszont már elég meleg lett újra, még ha nem is volt kánikula. Szerencsére vasárnapra a sár is felszáradt, így azokon a szakaszokon, ahol odafelé még eléggé csúszkáltunk a sárban, visszafelé már nem jelentett gondot a haladás.

Amúgy ez az egyik kedvenc túrám

Bizony, legalább annyira kedvelem mint a Kinizsi Százast. Valahogy már az első, 2012-es Rockenbaueremen magával ragadott a túra hangulata, a zalai táj szépsége, a táv monumentalitása. Persze ott és akkor, főleg a túra vége felé már általában elgondolkodom rajta, hogy megéri-e a szenvedést, küzdelmet, de nagyon gyorsan, már a célba érve megszépülnek az emlékek.

Mi nehezebb, öt R130 vagy tíz K100?

Most, hogy immár 5 Rockenbauer jelvényem van, elgondokodtam, hogy ezek megszerzése volt-e nehezebb, vagy a 10 Kinizsi Százas jelvényé. Azt hiszem, az 5 Rocki jelvény felér a 10 Kinizsivel.

Szemérmetlen dombok

Az ember esetleg azt gondolhatná, hogy nem lehet vészesen nehéz egy olyan túra, ahol bő 2600 méter emelkedő jut 130 kilométerre. Valójában azért a "hét domb" nevezetű szakasz elég sokat ki tud venni az emberből, és megmutatja, hogy bizony egy dombságot is tisztelni kell.

És ahogy az ember hajlamos akár azt hinni, hogy van valami tudatosság és kedvesség a napsütésben vagy a simogató Balatonban, ugyanúgy mintha a hét domb sem véletlenül lenne ott, és igenis tudna a Rockenbauer 130-ról. Legalábbis ott és akkor úgy tud tűnni.


Nini, Rorschach-ábra a Rockenbauer 130 jelvényekből.

Horrorsérülés

A túrán egy "horrorsérülést" is szenvedtem. Nem mindegy ugye hogy fikció vagy frikció, és ezúttal nem luxelvirai értelemben. Amikor a célba érve levettem a cipőmet és a zoknimat, észrevettem, hogy bizony nem csak fantomfájdalom volt amit éreztem: szétnyílt, hatalmas vízhólyagok borították a lábujjaim, ráadásul ezek tele voltak sárral. Gyorsan kimostam a sebeket, hazaérve pedig arcszeszes, teafaolajas lábfürdőt vettem - gyógyul szépen, úgyhogy nem ez lesz a vesztem.

Utazás, logisztika

Visszakanyarodva az utazásra és logisztikára: az első három évben az iskolában aludtunk a túra előtt, tavaly és idén azonban egy külön szállást kerestünk, a pihentetőbb alvás kedvéért (azért egy osztályterem padlóján nem a legjobb az alvás, főleg egy ilyen nehéz túra előtt). Ezúttal Sormáson, a Globus vendégházban foglalt szállást András.

A túrára egyébként négyen érkeztünk együtt: András, Rajmund, Isti és én (pénteken munka után Kelenföldön találkoztam Istivel, Tatabányára vonatoztunk, ahol megvártuk Andrásékat, és kocsival jöttünk Nagykanizsára, pontosabban Sormásra.)

Vacsora

Péntek este jó hangulatban fogyasztottuk el vacsoránkat a szokásos helyen, a Meastro Pizzériában, a rajttól nem messze. Meglepődtem, mert alig volt valaki a pizzériában (általában tömve szokott lenni túrázókkal - igaz, valamivel korábban érkeztünk, mint szoktunk). Később megérkezett Venczel Gyuriék társasága is, kicsit beszélgettünk, és sok sikert kívántunk egymásnak másnapra.

Rémálom a túra előtt

Kényelmes szállásunk ellenére a túra előtt nem aludtam túl jól. Bár csak négyen voltunk a szobában, a jelenlévők 50%-a horkolt (állítólag amúgy nagyon riktán én is horkolok), másrészt rémálmaim, félelmeim is előjöttek: arról álmondtam, hogy nem fog sikerülni a túra, és rosszul leszek (vagy még rosszabbul), mint a (szintén 130 kilométeres) Mecseki Mátrixon voltam. Szerencsére aztán a túrán sikerült elhessegetni ezeket a gondolatokat.


Rckn-Fcknbauer

Rajt

A rajtban konstatáltuk, hogy a tegnapi vihar és a várható sár ellenére nincsenek sokkal kevesebben az indulók, mint amit az elmúlt években megszoktunk. Persze ez egy elég családias túra egyébként is, nem egy Gerecse 50 vagy Kinizsi Százas. A rajtban láttuk Őrsi Annát is, aki pár hete teljesítette, sőt megnyerte az 1000 mérföldes túrát, bő 20 napi gyaloglással. Riszpekt!

Beszélgetések: könyv, Ixi kupa,
Szurikáta Szuperszáz

A túrán több kedves ismerőssel is találkoztunk, többek között Rafterral. Szóba került a nemrég megjelent könyvem (A Kinizsi Százas útikalauza), az Ixi Kupa, vagy éppen a Szurikáta SzuperSzáz mozgalom (aminek lesz egy hamarabb megszerezhető, "felezett" változata is).

Na és hogyan haladtunk?

Reggel hatkor indultunk ugye a tömegrajttal.

1. pont, Zsigárd (7,9 km) - 7:24
2. pont, K-S sávok kereszteződése (17,5 km) - 9:17
3. pont, úttörés (19,6 km) - 9:42
4. pont, Oltárc vadászház (23,8 km) - 10:46
5. pont, Szőlőhegy széle (3,3 km) - 11:25
6. pont, Dombtető (nem volt filc) (31,4 km)
7. pont, Hahót (40,3 km) - 14:05
8. pont, Söjtör szőlőhegy (47,6 km) - 15:49
9. pont, Söjtör, Deák ház (49,3 km) - 16:10

Tehát Söjtörig majdnem 5 km/órás átlagsebességet tartottunk, hiszen 10 óra 10 perc alatt tettünk meg kis híján 50 km-t. Ott viszont tartottunk egy szűk fél órás pihenőt.

10. pont, Pusztaederics (55,3 km) - 17:47
11. pont, Úttörés (57,2 km) - 18:12
12. pont, Rádiháza (60,5 km) - 18:56
13. pont, Erdőszél (64,8 km) - 20:18

Itt, a 13. pont után nem sokkal értünk a táv feléhez (65 km a Kinizsi Százason már csaknem a táv kétharmadának számítana). Számolgattuk, hogy szűk 14 és fél óra alatt tettük meg a táv első felét, ami azt jelenti, hogy a második felére 18 és fél óránk van, azaz 4 órával több időnk rá. Ez nem is hangzik olyan rosszul, persze az ember fárad, lassul, de legalább már talán nem lesz annyi sár mint eddig.

Elkezdett ránksötétedni, és nagyjából itt csatlakozott hozzánk Ádám, innen általában hármasban róttuk a kilométereket, bár időnként oda-vissza előzgettük egymást.

14. pont, Nyiladék kereszt (70,2 km) - 21:44
15. pont, Nyiladék (72,7 km) - 22:24
16. pont, Erdőszél (77,6 km) - 23:33
17. pont, Torhai forrás (79,0 km) - éjfél körül
18. pont, Úttörés a gerincen (80,4 km) - 0:34
19. pont, Bázakerettye (84,9 km) - 2:00
20. pont, Budafa (89,3 km) - 3:41
21. pont, Kistolmács (93,9 km) - 4:44

Kistolmácsnál világosodott ránk. Találkoztam a katona sráccal, aki pár évvel korábban túratársam volt, éppen ezen a szakaszon. Most feladta, nem jött tovább. HeyJoe-tól kaptunk egy kis Monster energiaitalt.

22. pont, Valkonya (103,0 km) - 7:14

A Szőlőhegy előtt szederbokrok tépték a bőrünket, és néhány kidőlt fán is át kellett kommandóznunk.

23. pont, Szőlőhegy, Eszteregnye (109,4 km) 9:18

Visszaértünk a tegnap már járt részekre, a "lufi zsinórjához". Szerencsére a tegnapi sár már felszáradt, így nem csúszkáltunk. Istinek Homokkomáromban komoly holtpontja volt, de rábeszéltem a túra folytatására. "Itt Ebola már a G*cimanót énekelte, annyira készen volt" - idézte fel Isti a három évvel ezelőtti emlékeit.

24. pont, Zsigárd (121,4 km) 12:24

Hogy haladt András és Rajmund?

Utoljára Rádiházán értük utol Andrást és Rajmundot, utána már folyamatosan előttünk haladtak. Úgy egy-másfél órával előttünk értek be a célba.

Eltévedéseink

Három kisebb, 5-10 perces eltévedésünk volt. Egyszer Szentpéterföldéről kifelé rossz irányban indultunk el (pedig gyanús volt, hogy nem arra kell menni, de a track és néhány régi jelzés félrevezetett), aztán nem sokkal később az erdészház után sem volt egyéretlmű az út (ott többen is összegyűltünk, keresgéltük az utat), majd pedig Bázakerettye előtt egyszer véletlenül a piros jelzésen mentünk tovább úgy száz métert, majd pedig a kék jelzésen keresgéltünk egy kanyart.

Részeg az úton

Bázakerettyét elhagyva megpihentünk a műút szélén a szalagkorláton, amikor felbukkant a kerettyei kocsmából ismerős, ittas koma. Ő is sétált valamerre, amivel eléggé meglepett minket. Amikor elindultunk, kiabált, hogy várjuk meg, de hát ennyire azért nem értünk rá, meg valahogy nem is voltam annyira haverkodós kedvemben. De egy következő megállásunknál újra utolért minket. Az út közepén sétálgatott, és hallottam, hogy közeledik egy autó is, ráadásul kanyargós szakasz volt, éjszaka közepén. Kiabáltam a fickónak, hogy jöjjön le az útról, mert jön egy autó. Nem nagyon hallotta, pedig elég hangosan ráordítottam. Mintha játszotta volna a süketet. Aztán csak lehúzódott az út szélére.
- Azt mondom, hogy jön egy autó!
- Na és, mi közöm hozzá?
- Az, hogy el#&@ b#&@+, mert ott sétálsz az út közepén!
- Nem is vagyok az út közepén!
- Hát most már valóban nem, b#&@+!

Á la recherche de München

Majdnem végig keresgéltem Münchent a túra során (persze nem a várost, hanem München cimborámat), mert úgy volt hogy eljön, és azt hittem elmellőztük egymást. A túra után kiderült, hogy nem jött el, mert más sportprogramja volt - de bízom benne, hogy előbb-utóbb ő is megismeri a R-130 monumentalitását, szépségét és nehézségét.

Az utolsó kilométerek

A nagykanizsai utak, utcák most is nagyon hosszúnak tűntek, de annyira nem, mint a legelső Rockenbauer 130-amon. Többször is meg-megállva (buszmegállók árnyékába húzódva, vagy éppen egy dohányboltba betérve, és elkortyolva egy üdítőt a kitett székeken), a jobboldali, árnyékos járdán haladva fogytak le lassan az utolsó kilométerek is.

Célfotó


130 kilométer után, visszaérve az iskolába - túratársunkkal, Ádámmal

Összefoglalva

Bár ott és akkor megint nagyon küzdelmes volt, több kemény holtponttal, így visszatekintve ismét úgy érzem, hogy ez bizony a kedvenc túráim egyike, és remélem még sokáig folytatom a teljesítések sorozatát.

Örülök, hogy sok kedves ismerőssel találkoztam idén is, és gratulálok minden teljesítőnek!

Danke schön!

Köszönöm Istinek ezt a nagyszerű hétvégét, és köszönöm Suvlajnak, Valinak és Rafternak, hogy négy éve megismertették velem a Rockenbauer 130 univerzumát. Köszönöm a társaságot Andrásnak, Rajmundnak és Ádámnak, és köszönöm mindenkinek a drukkolt, biztatott.

Csetneki BornToBeHard Sándor
(szumós néven: Totyicuki, azaz Rettentő Földrengés)

Rockenbauer 130 túrabeszámolóim a korábbi évekből:

2012 31 óra 48 perc
2013 31 óra 25 perc
2014 29 óra 20 perc
2015 30 óra 40 perc


Eddigi közös túráink Jeremcsuk Istivel
(összesen kb. 1005 km):


2014.07.11. Kinizsi Dupla kísérlet
2014.09.26. Kinizsi Dupla
2015.11.21. Iszinik 100
2016.01.13. CsPI
2016.02.23. Iszkiri 65
2016.04.16. Mecseki Mátrix 130
2016.05.19. Budai Térképkör
2016.05.28. Kinizsi Százas
...és most a Rockenbauer 130


Adatok:

táv: 129,6 km
szintkülönbség: 2640 m
rajt - cél: Nagykanizsa
TTT kiírás

teljesítési időnk: 32 óra 32 perc (28 perccel szintidőn belül)




Az elveszett Rockenbauer 130 jelvényem különös históriája, még 2012-ből:

Így tűnt el a jelvény
...és így ette meg a kutya a pótjelvényt


Hogyan jönnek sorban a jelvény-színek a Rockin?

Eddig az első ötöt tudom: sötétzöld, világoszöld, sárga, fakó-szürkészöld, piros.


Rockenbauer 130 kronológia

Rockenbauer Pál 1987-ben hunyt el.

Idén, 2016-ban volt a 24. Rockenbauer 130, tehát az elsőt 1993-ban rendezték, de a túra 70 km-es távja már 1991-ben megrendezésre került.


GPS track és az útvonal áttekintése


Richeus track-je 2012-ből