nem csak túrazokni: minden, ami túrázás


 
 
 
 
 
 
 
 
 
 


Túralexikon - Iszinik 100

Az Iszinik 100 egy teljesítménytúra, mely a tulajdonképpen egy "fordított Kinizsi Százas". (A Kinizsi Százas hazánk egyik legismertebb teljesítménytúrája, és egyben a legrégebbi is, 1981-óta minden évben megrendezésre kerül).

És hogy mitől fordított az Iszinik 100?
Egyrészt az év átellenes napján, hat hónappal a Kinizsi Százas után kerül megrendezésre. Másrészt az útvonal is fordított: nem Budapesttől halad Szárligetig, hanem Szárligettől Budapestig. (jelenleg a Kinizsi Százas célja Tatán van, de eredetileg Szárligeten volt) Az Iszinik 100 ezt a fordítottságot a nevével is kifejezi, hiszen azt visszafelé olvasva a Kinizsi szót kapjuk.

Megjegyzés: a túra nevét helyesen Iszinik 100-nak írjuk (szemben a Kinizsi Százassal, ahol betűvel írjuk ki a számnevet).

A túra szintideje a Kinizsi Százas 24 órájával szemben egy órával több, 25 óra.

A túra főbb nehézségei: mivel késő ősszel kerül megrendezésre, ezért fel kell készülni a télies időre, másrészt a sötétben teljesítendő szakasz jóval hosszabb, mint a Kinizsi Százason (körülbelül kétszer annyi).

Az Iszinik 100 hivatalosan eddig 2008-ban, 2011-ben és 2012-ben kerül(t) megrendezésre (de sokan már korábban is teljesítették a túrát).

Bővebben az Iszinik 100 honlapjáról:

"Mi is az az ISZINIK 100-as?

Vannak dolgok, amelyeknek visszafelé is van értelmük, ezek a palindromok. Olvasd csak el ezt visszafelé:

"Kis erek mentén sík láp ölén odavan a bánya rabja:
jaj, Baranyában a vadon élo Kis Pálnét nem keresik"

Valami ilyesmi az ISZINIK is.

Már 1981 óta minden évben rendszeresen megrendezik a Kinizsi Százas teljesítménytúrát, mely során a résztvevoknek Csillaghegyrol Szárligetre kell érniük 24 óra alatt. Vagyunk páran, akik többször teljesítettük ezt a túrát, és eljátszottunk a gondolattal, hogy milyen lenne "kifordítani" a Kinizsit. Fordított irányban, az év teljesen "átellenes" napján? Hosszas tervezgetés után kipróbáltuk. 2008-ban megrendeztük. 2009-ben és 2010 nem rendeztük meg a túrát. Eredetileg egyszeri rendezést terveztünk, de a sok pozitív visszajelzés hatására úgy döntöttünk, hogy amennyiben lehetséges, évente megrendezzük a túrát, november utolso elötti hétvégéjén. Szeretnénk mindenkit - illetve minden 18. életévét betöltött érdeklodot - meghívni, hogy 2012. November 17-én vágjon neki, és tegye próbára magát! Vajon melyik irányból keményebb dió a Gete? Vajon melyik a rosszabb a Hegyesko környékén, a tikkasztó meleg, vagy a jeges szél?

Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy beturol-beture megfordítva a Kinizsi 100-at, a túránkat "001 isziniK"-nek kellene nevzni, igen ám, de hogy is nézne az ki, hogy egy kilométer lenne a túra útvonala?"










címlap | túrafelszerelés | túralexikon | teljesítménytúra ajánló | túrabeszámolók, blogok | interjúk | hasznos túralinkek | túrakalkulátorok | játékok | könyvek

minden jog fenntartva! | ötlet, design, sitebuild: Cs. S.
impresszum | gy.i.k. | kapcsolat | ötleted, tartalmad van? | mi ez az oldal? | együttműködés | oldaltérkép
túrazokni.hu túraportál - nem csak túrazokni: minden, ami túrázás | 2013.