IXI kupa 2018

         Kedves Túratársam, Túrázó!         

Szeretettel köszöntelek ezen az oldalon, ahol az IXI kupa részletes kiírását olvashatod.

Először is egy kis "történelem": a 2014-óta létező Ixi kupa a Kinizsi Százas és a Kinizsi Százassal kapcsolatos teljesítménytúrák (Iszkiri, Szuperkatlan, Iszinik) mozgalma, mely eredetileg három fokozattal rendelkezett: IXI Mini, IXI Mixi és IXI Maxi. 2016-ban egy negyedik fokozattal, az IXI Trixi-vel bővült, melyhez elég a négyből három túrát teljesíteni. 2017-ben két dolog indokolta az újabb változást: egyrészt, hogy a nyári mellett megjelent a téli Szuperkatlan, másrészt pedig hogy létrejött a Gerecsei Térképkör nevű "instant" körtúra, mely szintén a Kinizsi Százas által érintett szakaszokon vezet, ugyanakkor talán kevésbé ismert helyekre és Tata parkjaiba is elkalauzolja a túrázót.

Az IXI kupához 2018-ban sem kell regisztrálni, elég a túrák teljesítésének és ezzel a kupa megszerzésének tényét megírni a cssandor kukac gmail pont com címre. Ide írhatod az esetleg felmerülő kérdéseidet is, valamint ajánlom még figyelmedbe a mozgalom Facebook csoportját is.

Tipp: ha sokat teljesítménytúrázol, jó esélyeid vannak egy másik, játékos mozgalomban, a Túralottón is!

         IXI Trixi         

Az alábbi öt túrából kell tetszőleges hármat teljesíteni:

1) Iszkiri (bármely táv)
2) Kinizsi (bármely táv)
3) nyári Szuperkatlan (bármely táv)
4) Iszinik (bármely táv)
5) téli Szuperkatlan (bármely táv)

Az új IXI Trixi + (Ixi Trixi Plusz) fokozathoz az szükséges, hogy emellett a túrázó a Gerecsei Térképkört is teljesítse, akár több részletben is, 2018. december 31-ig.

Elsőre kicsit bonyolultan hangzik? Kattints ide a súgóért!

         IXI Mini és IXI Mixi         

Kötelezően teljesíteni kell az alábbi túrákat:

1) Iszkiri (bármely táv)
2) Kinizsi (bármely táv)
3) Iszinik (bármely táv)

A téli és a nyári Szuperkatlan között választani lehet, de valamelyiknek egy tetszőleges távját teljesíteni kell, tehát mindenképpen kell lennie egy Szuperkatlan teljesítésnek is.

Ha a teljesítménytúrákon* megtett össztáv eléri vagy meghaladja a 111 kilométert, akkor IXI Mixi fokozat jár, az alatt IXI Mini fokozat.

Az új IXI Mini + (Ixi Mini Plusz) és IXI Mixi + (Ixi Mixi Plusz) fokozat két esetben járhat:

a) ha a túrázó teljesíti mindkét Szuperkatlan túrát, tehát a nyárit és a télit is
b) vagy ha a túrázó teljesíti a Gerecsei Térképkört, akár több részletben is, 2018. december 31-ig.

Az IXI Mini ++ (Ixi Mini Plusz Plusz) vagy IXI Mixi ++ (Ixi Mixi Plusz Plusz) fokozat akkor jár, ha mindkét fenti feltétel igaz, így hat túrát kell hozzá teljesíteni.

* A Gerecsei Térképkör nem számít bele a 111 kilométerbe.

Elsőre kicsit bonyolultan hangzik? Kattints ide a súgóért!

         IXI Maxi         

Kötelezően teljesíteni kell az alábbi túrákat:

1) Iszkiri 100
2) Kinizsi Százas
3) Iszinik 100

A téli és a nyári Szuperkatlan között választani lehet, de valamelyiknek a 30 km-es távját teljesíteni kell, tehát mindenképpen kell lennie egy Szuperkatlan 30 teljesítésnek is.

Az új IXI Maxi + (Ixi Maxi Plusz) fokozat két esetben járhat:

a) ha a túrázó teljesíti mindkét Szuperkatlan túrát, tehát a nyárit és a télit is, és mindkettőből a 30-as távot.
b) vagy ha a túrázó teljesíti a Gerecsei Térképkört, akár több részletben is, 2018. december 31-ig.

Az IXI Maxi ++ (Ixi Maxi Plusz Plusz) fokozat akkor jár, ha mindkét fenti feltétel igaz, így hat túrát kell hozzá teljesíteni.

Az IXI Maxi +++ (Ixi Maxi Non Plusz Ultra) fokozat akkor jár, ha az IXI Maxi ++ feltételei teljesülnek, és a Gerecsei Térképkör bejárás egyben történik.

Elsőre kicsit bonyolultan hangzik? Kattints ide a súgóért!

         Jó túrázást!         

Jó túrázást és kitartást kívánunk az IXI kupa valamely fokozatának sikeres megszerzéséhez!

Csetneki Sándor és a Bakancsos Szurikáta T.E. csapata