MEGHÍVÓ

ISZKIRI teljesítménytúra

2018. március 24., Szárliget

fotó: Rakk Gyula

Kedves Túratársam, Ismerősöm, Barátom, vagy (még) ismeretlen Túrázó!

Szeretettel meghívlak a március 24-én immár 5. alkalommal megrendezésre kerülő Iszkiri teljesítménytúrára, Szárligetre.

Miért érdemes eljönnöd az Iszkirire?

Mert a vadregényes Vértesben és a szintén hangulatos Gerecsében túrázhatsz, a távok többségén érintve a Kinizsi Százas útvonalának egyes szakaszait is, és akár naplemente táján megkerülve a tatai Öreg-tavat.

Mert a kedvednek, erőnlétednek leginkább megfelelő távot választhatod, legyen szó 10, 25, 35, 45, 65 vagy akár valamivel több mint 100 kilométernyi túratávról, ráadásul ezek között rugalmasan át is nevezhetsz.

Mert a távok egy része (10, 25, 100) körtúra, így akár az autódat is a rajtban hagyhatod, de a többi táv (35, 45, 65) tatai céljából is könnyen vissza tudsz jönni Szárligetre: óránként jár a vonat, amivel 22 perc alatt újra Szárligeten vagy. Ugyanakkor a szárligeti rajt vasúttal is jól megközelíthető, óránként indul szerelvény Budapestről, az utazási idő 42 perc a Déli pályaudvarról, új, kényelmes motorvonatokkal. Ezért ha lehetőséged van rá, inkább a vonatot válaszd!

Mert az Iszkiri teljesítésével idén is megteheted az első lépéseket az Ixi kupa választott fokozatának megszerzéséhez.

Mert a túra vértesi szakasza idén megváltozott, a Zuppa oldala ugyan kimarad belőle, de cserébe új, festői szakaszokkal gazdagodott, Vitányvárat is érinti.

Mert idén is bőséges ellátás vár, többek között Hotdogmennek köszönhetően, de a szárligeti faluházban is kedvedre válthatod be a kuponodat, és forró kávé vagy tea is vár.

Mert ha a 100-as távon indulsz, és Tatán úgy érzed, már nincs erőd visszajönni Szárligetre végiggyalogolva az éjszakát és a reggelt, akkor onnan még este könnyen hazajuthatsz, és elfogadjuk a 65-ös táv teljesítését.

Mert változatlan, tavalyi áron indulhatsz az összes távon, és különböző kedvezményekkel (pl. TTT) is élhetsz.

Mert ha előnevezel március 20-ig, további jelentős, akár 1000 Ft-os kedvezményt kapsz a nevezési díjból, de lehetőséged van akár a helyszínen is nevezni, tehát nincs kötelező előnevezés.

Mert a Szárliget - Tata (ill. Tata - Szárliget) szakaszon találkoznak a gyorsabb és lassabb túrázók, így lehetőséged van szembetalálkozni sok barátoddal, ismerősöddel, láthatod, hogy ők hogy haladnak, bíztathatod őket.

Mert idén is az ellátás részét képezi Szárligeten a csomagmegőrzés és a Tatára depózás.

Mert minden pontőr, szervező azon dolgozik majd, hogy jól érezd magad, legyen szó akár egy kényelmes túráról, akár a határaid feszegetéséről, például az első 100-as túrádról.

Várunk szeretettel!

Csetneki Sándor
A Bakancsos Szurikáta Természetjáró Egyesület elnöke